Kicsit visszatérnék az előzőleg posztolt fotóra, mert eléggé megkavarta a "közvéleményt". Előbb a készítésének körülményeiről mondanék néhány szót. Erzsébettel és Gáborral is teljesen egyetértek, de ezt a képet sem szerkeszteni, sem szűrőzni nem lehetett! Egy fél pillanat, míg a nyakamban lógó gépet úgy-ahogy irányba fordítottam és lőttem, aztán vége is volt a helyzetnek. Beléptem a képbe, mint fotós, s ez a következő expón már nagyon látszott volna. Sajnos így szinte mellé lőttem, ezért kellett ilyen szűkre vágni alul, pedig onnan nagyon hiányzik még egy kicsi. Ez nagy hiba, de az arckifejezés mégis úgy megfogott, hogy nem tudtam eldobni a képet. Nem tudom pontosan eldönteni azt sem, jó lett volna-e kiszűrőzni a tükröződést, ha lett volna rá mód? Jó, hogy a bal felső sarokban is van valami ellensúlynak, s a tükrözött kép kellene jelentse a két, fizikai világ egyikét, a kinti világot. Ami az üveg által határos a szoba öreg, beteg, elhagyatott sötétségével. A tükröződés által elmosott arcnak pedig arra kellene utalnia, hogy még itt, de már alig-alig, vagyis a másik két világpárra, az életre és a halálra. A halálra, amire a néni szemmel láthatóan felkészült. Még kinéz néha-néha az ablakon, de már egyre kevesebb érdeklődéssel. Már fontosabb számára a kezén az olvasó, aminek nagyon örültem volna, ha kicsit hangsúlyosabb lesz a képen, de hát ilyen lett.
Azután pedig egyesekben felmerült az etikai kérdés is. Szabad-e ilyet fotót készíteni? Etikus-e fotót készíteni valakiről, aki talán nincs is abban a helyzetben, hogy eldönthetné, beleegyezik-e? Lehet-e akárcsak halványan utalni is valakinek a halálára? Modern, nyugati világunkban, ahol a halál tabunak számít, bizonyára nem. A ránk erőltetett új világban nincs is ilyen kép! Mindenki egészséges, fiatal, boldog és hófehér fogsorral vigyorog a kamerába! Hát ha így van, akkor én azt mondom, hogy nem állok be a sorba. Az élet szerintem ez, ez IS, és ha rám ez van hatással, akkor le fogom fotózni! Mert semmi közöm a személyhez, nem is őt akartam ábrázolni, csak azt az érzést, amit a látott kép bennem ébreszt, s amiről azt szeretném, hogy mások is érezzenek, mikor a kész fotót megnézik. Ezen persze lehet vitatkozni, de nem tudom, érdemes-e?
Mindenkinek szép napot és szép fényeket!
Nekem tetszik ez a kép így, ahogy van. A tükröződésnek szerintem szerepe van, a kinti világot jelzi és sejteti, ezért semmiképpen nem szűrtem volna ki. Nekem a halál nem jutott eszembe a kép láttán, inkább a magány és az öregség, de nem hiszem, hogy baj, ha mindenki mást lát benne. A képnek erős hangulata van, ez a lényeg.
ReplyDeleteAz emberek ábrázolása mindig nehéz ügy... meddig szabad elmenni, honnan sértjük meg vele mások jogait. Ezzel én magam is úgy vagyok, hogy néha talán átlépem a szigorúan vett jogi küszöböt, de őszintén szólva nem is hiszem, hogy lehetne máshogyan - a világot nem lehet bemutatni másképp.
Ettől jó egy fotó! Véleményeket ütköztet, meglátásokat, értelmezéseket hoz felszínre. Amikor próbálom magamban eldönteni milyen egy jó fotó, akkor mindig lepörög ez a megfogalmazás. Ez a fotó bizonyíték lett számomra. Mindenkinek van pozitív vagy negatív véleménye róla. igazolva, hogy nem egy átlagos fotóval van dolgunk. Gratulálok!
ReplyDeleteUI:a halálról az a véleményem, hogy csak az fél tőle, akinek jól esik a semmittevés. Az aktív, pörgő embernek eszébe sem jut, az idős korosztály meg kellőképpen felkészül a nagy megpihenésre.
Meglepett engem is ez a sor problémafelvetés. Egyáltalán nem gondoltam volna, hogy egy nem is akármilyen fotóról hirtelen kezdenek értelmezni, vagy álértelmezni egyesek. Szerintem sem kell polározni (a hozzászólásokból kiderül, miért). Hogy a sztrítfotózás – maradjak Szabolcs megfogalmazásánál – mit engedélyez és mit nem? Ezt már sokan sokszor megkérdezték. Szerintetek Capa megkérdezte a milicistát, hogy halál közben fényképezhetek? Mert szerintem ő is ugyanúgy járt el, mint Szilárd, megfelelő helyen megnyomta az exponálógombot. És a kép erőssége mégicsak ott van elrejtve, a kézben lévő olvasó! Mi jut eszünkbe erről? Mindenki másképp értelmez. De az számomra csodálatos dolgot takar: pénzben hívő világunkban van egy szigetnyi embercsoport, aki még mindig hisz, igazán, őszintén hisz.
ReplyDeleteA tükröződést itt kár lett volna levenni még jó, hogy nem volt nálad polálszűrő!
ReplyDeleteA kinagyított fotón jól látszik, hogy az ablak által torzított tükröződés adja meg igazából a két világ közti hangulatot , hologramszerűvé teszi a benntlévőt.
Én egy kis ollót adnék a képnek, a kémény és a villanykábelek nem bíztos , hogy hasznos elemek itt de ez már egy másik vitatéma.
Bátran utalgass csak a halálra, mert mióta feltalálták az élet nem bíztos :), mindannyian két világ közt vagyunk.
Idős ember, arcán a szomorúság vitathatatlan jele, lefele ívelő száj, feje is előbbre billenne, ha a kezét ott nem tartaná ahol, s melyben igencsak fontos helye van a fehér gyöngysornak. De olvasó-e az? Vagy csak valamely régi emlék felidézője? Nem kell rögtön a halálra gondolni, azon kívül is van elég, ami szomoríthat(ja), főleg az időseket, akik más normák között éltek le egy egész életet, és hittek benne, hogy jobb idők is jönnek…Azok a kábelek elég józanítólag hatnak. Azt hiszem, nagyon szerencsés a tükröződő félig havas háztető ugyancsak lejtő vonala, amely keresztül szeli az arcot, fél szeme kékjét nyilvánvalóbbá téve. Biztosan szép nő lehetett valamikor, gyöngyöt viselt, ékszereket – ma már egy igénytelen kalapot. Kinek is?! Az ablakban nem mutatkozik senki rajta kívül. És arra sem számíthatott, hogy valaki el tudja lopni ezt a pillanatot!
ReplyDeleteGratulálok! Nekem nagyon tetszik!
GRATULÁLOK SZILÁRD!
ReplyDelete